archívum téma szerint: “super amoled plus”

Samsung Galaxy S II tapasztalatok

| kategória: mobil, próba/tipp | téma: , , , | 57 hozzászólás

A Samsung Galaxy S II-vel közös történetünk a várakozásnál kezdődött. Nem kicsit vártam már a készüléket, az érzésre pedig minden egyes teszt csak rátett néhány lapáttal, ahogy Sanci kolléga is, akivel a Desire után ismét sikerült közös jót választanunk. A várakozás után rögtön egy 1-2 pixel vastag, a kijelzőn végigfutó kék csík következett – igen, valószínűleg kifogtam az országban lévő egyetlen hibás Super AMOLED Plus kijelzőt. Ami egyébként jó hír: így legalább ettől már senkinek nem kell félni. A (T-)mobil(e) cseréje gyorsan megtörtént, azóta szép és jó. (Frissítés: újabb adag tapasztalat itt.)

Úgy látom, hogy aki ma egy igazán jó és értékálló csúcskategóriás telefont szeretne venni, annak két választási lehetősége van: iPhone 4 vagy Samsung Galaxy S II. Ebben a posztban összegyűjtöttem mindazt, ami az SGSII-t erre a rövid listára engedi.

Az erő

Kakaó: két mag, 1.2 GHz, 1 GB RAM. Amikor tavaly sorra jöttek ki az 1 GHz-es készülékek, néhányan azt kezdték el fejtegetni, hogy fölötte már csak erőfitogtatásról lesz szó, nem biztos, hogy értelmesen kihasználható ennél nagyobb lóerő. Ez persze kicsit olyan, mint amikor az 10 gigás merevlemezről hitte az ember (gyerekként), hogy na ez aztán sosem fog megtelni. Hát megtelt, nekünk meg megjöttek a dual-core mobilok, azon belül is az 1 GHz-es mezőny fölé emelkedő 1.2-es Galaxy S II. És ne gondoljuk, hogy néhány hónap múlva a legütősebb androidos játékok nem tudják majd kihasználni az erőt.

16 GB. A Desire használata után el nem tudom képzelni, hogy egyes gyártók hogy mernek kiadni 2011-ben 4-500 megás belső tárhellyel androidos mobilt, amelynek kb. fele-kétharmada szabadon használható. Lehet, hogy 2 éve ez elég volt, ma már a mindennapi apphasználatra is rossz hatással lehet. És nem kell itt több tucat HD játékra gondolni, elég néhány Flash, Google Maps és hasonló alkalmazás, amely egyrészt 10+ megás, másrészt gyárilag nem lehet egy részét sem SD-re áthelyezni. Jó ez a 16 giga, na.

A kijelző

4.3 col. Talán az egész posztban ez a legszubjektívabb érv. Valakinek ez a méret már túl nagy, nekem határozottan tetszik. Sokkal élhetőbb, böngészésre, játékra, YouTube-bámulásra, és 4.3 colon már elég jól lehet olvasgatni is. (Kindle-élményre azért ne számítson senki, de nem a méretkülönbség miatt.) Biztosan fogni még tanulni kell, de nem vészes.

Super AMOLED Plus. Amekkora élményt jelentett egy sima LCD után a Desire AMOLED-je, legalább ennyire nagy váltás a Super AMOLED Plus. Nem szeretnék technológiai leírást idecitálni vagy számháborúba belemenni, a lényeg, hogy ez a kijelző üt. Meg lehet nézni fotón is, de élőben az igazi. Ja, nem mellesleg az LCD és az AMOLED után ezzel a kijelzővel a mobil végre tényleg használható marad közvetlenül rátűző napfényben.

Gorilla Glass. A strapabíró üvegről készült videók közt van egy különösen hatásos. Nem akarnám tollal ütögetni a telefont, de azért jó érzés, hogy fólia például biztos nem kell rá ahhoz, hogy megvédjem a kisebb karcolásoktól.

A gyártó és a garancia

Samsung. Nem valamiféle fetisizmus áll a dolog mögött, sok más jó gyártó is van, de az utóbbi időben a Samsung bizonyított: Google-féle kényszerítés nélkül, saját jól felfogott érdekében odafigyel a telefonra, frissíti a szoftvert. Az elmúlt egy évben ez az LG-re és a Sony Ericssonra például kevésbé volt jellemző.

Samsung Magyarország. Egyrészt a Samsung dobta piacra az első magyar nyelvű androidos telefont (Galaxy Spica), másrészt pedig van itt egy Samsung Apps bolt, amelyből már a fizetős Market hazai megnyitása előtt lehetett prémium appokat venni. Bár más-más okok miatt, de mindkét dolog inkább szimbolikus jelentőségű, szerintem elég jó bizonyítékai annak, hogy a Samsung nem a “ja, meg vannak még ők is” kategóriába tartozónak tekinti a magyar felhasználókat.

2 év, 2 hónap letöltendő. A telefonra kapott 2 éves garanciára a termék beregisztrálásával további két hónapot kapunk. És még egy prémium szolgáltatást: ha gond van a mobillal, akkor küldik érte a futárt, igyekeznek 1-2 napon belül megjavítani, majd szintén futárral visszaküldik – mindez ingyen jár a prémium kategóriába tartozó Samsung mobilokhoz.

Az apró hiba

Egyetlen dolog zavar, habár ez nem konkrétan a készülékben. A Samsung Social Hub facebookos része kissé iWiW (azaz lassú és nem üzembiztos). Mondjuk sokáig nem is bíbelődtem vele, a TweetDeck + Facebook kombó magabiztosan teszi a dolgát.