archívum téma szerint: “t-mobile”

Szófelhőkben a mobilszolgáltatókról

| kategória: mobil | téma: , , |

Lenne itt egy nem túl reprezentatív felmérési eredmény. A mobilos szemináriumon azt a villámfeladatot adtam a hallgatóknak, hogy írjanak össze legalább három-három olyan kifejezést, amelyik eszükbe jut a T-Mobile-ról, a Telenorról és a Vodafone-ról. 20 válasz érkezett be, a lapokon szereplő szavakat egységesítettem (a hasonló értelműeket közös alakra hoztam, stb.), aztán bepakoltam egy-egy szófelhőbe. A minta mérete miatt az eredmény leginkább semmit nem jelent, inkább csak érdekességként mutatom.

T-Mobile

Telenor

Vodafone

Mobilkommunikációs ismeretek az egyetemen

| kategória: mobil | téma: , , | 7 komment

A hír röviden: okostelefonokkal, tabletekkel, alkalmazásokkal, illetve ezek kommunikációs hátterével foglalkozó egyetemi kurzusok indulnak szeptemberben. Ezúttal nem egy távoli országról van szó, a projekt mögött a Szegedi Tudományegyetem és a T-Mobile áll.

Az ötlet/igény még hallgatóként merült fel bennem, a Nyíri Kristóf nevéhez fűződő 21. század kommunikációja kutatás- és konferenciasorozat kapcsán, amely elsősorban nem műszaki, hanem humán oldalról közelítette a mobilokat. Akkor persze az események követésén kívül nem sokat tudtam tenni az ügy érdekében, de örülök, hogy oktatóként sikerül összehozni a dolgot. Az elképzelésemet egyébként csak erősítette a Smartmobil’11, ahol egyértelműen azt tapasztaltam, hogy az ilyesmi tudásra felhasználói, szolgáltatói, tudományos, alkalmazásfejlesztői és befektetői oldalról is lenne igény.

Lesz minden bölcsészhallgató által felvehető, tudományos ismeretterjesztés jellegű előadás, illetve a kommunikáció- és médiatudomány szakosoknak célzott, kicsit más jellegű szeminárium. A részletek is jönnek majd, egyelőre szervezés alatt vannak.

Klasszikus mobilos reklámok

| kategória: marketing/pr, mobil | téma: , , , , , , , | 1 komment

A T-Mobile és a Telenor világában egyre kevesebbszer gondolunk arra az időszakra, amikor a két legnagyobb magyar mobilszolgáltató egyikének sem ez volt a neve. A legnagyobb például 2002-2003 környékén még javában a Lighthouse Family High-jával hódított. Westel – a Kapcsolat.

A Telenor nemhogy Pannon, hanem még Pannon GSM néven tette le az asztalra a magyar mobilszolgáltatók reklámjai közül az egyik legemlékezetesebbet. Eső, csók és persze: Pannon GSM – Az élvonal.

Idővel berobbant az új szolgáltató is, melynek megjelenését hatalmas bevezetőkampány kísérte. Emlékszem, a nyitóestén minden valamirevaló magyar csatorna főműsoridejének minden egyes reklámblokkjában leadták ezt a szpotot, melynek hangulata, zenéje telitalálat, még mindig belebizsergek, amikor megnézem. A reklám végén pedig a kedves női “Te hangod” után elemi erővel becsapódva halljuk a piacon feltűnő új nevet: Vodafone.

Android: valami itthon is elkezdődött

| kategória: mobil, trend | téma: , | 9 komment

Az Android rendszerrel kapcsolatban eddig 3 komoly akadály állt a szolgáltatóhoz beballagó átlagmobilos útjában.

  • nincs igazán választék, csak 1-2 (kifejezetten drága) modell
  • nincs olcsó Android, még akkor sem, ha az alacsonyabb árért cserébe 2 év hűséget vállalna az ügyfél
  • nőies/csajos Android egyáltalán nincs a hazai piacon

Az utóbbi hetekben nagy volt a mozgolódás a szolgáltatóknál, sorra jelennek meg náluk is az androidos mobilok. Összeszámoltam, jelenleg az alábbi 10 androidos telefon érhető el a szolgáltatók kínálatában.

  • 3 HTC (Desire, Hero, Legend)
  • 1 LG (GW620)
  • 1 Motorola (MILESTONE)
  • 1 Samsung (i5700 Galaxy Spica)
  • 2 Sony Ericsson (Xperia X10 és Xperia X10 mini)
  • 2 T-Mobile sajátmárkás (Pulse és Pulse mini)

Választék terén tehát egyre kevesebb okunk lehet panaszra. De elhárult a másik két akadály is. Múlt héten a T-Mobile behozta a Sony Ericsson Xperia X10 minit, most pedig a T-Mobile Pulse minit. Az X10 mini szerintem kifejezetten nőies tud lenni, tipikusan az a mobilt, amit nagyobb kockázat nélkül megvehet az ember ajándékba családja nőnemű tagjainak. A T kínálatában jelenleg csak fekete színben van, de az XXL GSM-nél már 5 színben elérhető. Megjelenése egyébként fekete színben is – többek között a mérete miatt is – megnyerő lehet a nő(i táská)k számára. Úgyhogy van egy női Androidunk, de az ár szempontjából ez még mindig csak a középkategória (2 évvel 55 ezer forint, függetlenül húzósabb, 90 ezer).

Ma viszont megjelent a T-Mobile Pulse mini, ami után már igazán nem mondhatja senki, hogy nem lehet ma Magyarországon olcsó Androidot beszerezni. A telefon 2 éves előfizetéssel 30 ezer forintba kerül, ennyiért pedig nemhogy új Androidot, de egyáltalán okostelefont sem nagyon láthattunk a hazai szolgáltatók kínálatában. Egyébként nem is túl gyenge készülékről van szó: 528 MHz-es proci, 256 MB RAM, 3.2 megapixeles kamera, WiFi, 3G, GPS, Android 2.1 (várhatóan később 2.2 frissítéssel). És akkor már csak mellékesen említem meg, mert a webshopból jelenleg kifogyott a “sima” Pulse, amelyik múltkor kapta meg a 2.1-es szoftvert, az árlistán pedig 20 ezer forint szerepel mellette.

Helló Magyarország, helló Android!

T-Mobile kárpótlási jegyet adnék, vennék

| kategória: marketing/pr, mobil | téma: |

A péntek napközbeni teljes leállásért 10 percnyi hálózaton belüli ingyenes beszélgetéssel kárpótolja előfizetőit a T-Mobile. Sajnos. Több ötletem is volt, hogy mit fognak végül felajánlani, de sikerült kb. mindet alulmúlni. 10 perc beszélgetés kicsit komolytalannak hat egy olyan kiesésért cserébe, amely fél/egy napra lebénította a távolsági kommunikációt és amely miatt randevúk, üzletek maradtak el. A karácsonyi szezon elején ilyet nem lehet büntetlenül csinálni. Még akkor sem, ha T-Mobile, én (még) így (is) szeretlek.

Nyilván lettek volna a következőn kívül is más (jó) ötletek, de szerintem az egyik legelegánsabb lehetőség lett volna azt mondani, hogy december 31-éig minden ügyfél 10 ezer forint kedvezménnyel vehet előfizetéséhez új mobilt. (A dominósok  is, ha előfizetésre váltanak.) Hogy miért lett volna jó?

  • Sokkal nagyobbnak tűnik a közvélemény számára, mint a legjobb esetben is pár száz forintot érő hálón belüli 10 perc.
  • Túlzott költség/bevételkiesés nincs, hiszen nyilvánvalóan nem fognak millióan élni az ajánlattal.
  • Le lehetne ügyesen kommunikálni, hogy ahány óra kiesés volt, annyi ezres kedvezmény ajánlanak. Sokkal jobban hangzik, hogy annál, minthogy most kb. óránként jár 1 perc.
  • A hálózat ilyen mértékű megingása komoly bizalomvesztést eredményezhet a szolgáltató meglévő ügyfeleinél. Mivel előfizetéses mobilvásárlás esetén 1-2 év hűséget is fogad az ügyfél, így a kedvezmény általi ösztönzéssel növelhették volna azok számát, akik most nemhogy távoznának, hanem 1-2 évig hűséges felhasználó válna belőlük. Mire lejár a hűségük, addigra meg nem is emlékeznek majd erre a kellemetlenségre.

A “mi lett volna jó” mondatot inkább ne is tegyük múltba. Elvégre még hétfőn sincs késő előállni egy ilyen megoldással. Tipikusan az az eset lehetne, amikor egy cég – ráadásul az elkövető – még nyer is az évtized mobilos hibáján.