A HR-esek és a munkaadók kevésbé professzionális alkalmazottai már régen nemcsak az USA-ban, hanem itthon is csekkolnak egy-egy embert az iWiW-en, Facebookon, netán a Twitteren. Adott esetben én is így tettem és teszek: ha webes tanácsadóként megkérdeznek egy-egy új ember felvétele kapcsán, csekkolom a kiszemeltek webes aktivitását.
Bevallom, újabban a kurzusaimra jelentkező hallgatók webes aktivitásait is figyelem – még mielőtt az első órán találkoznánk. Teszem ezt azért, mert az online világot érintő órákról van szó. Nagyon nem mindegy, hogy a kurzusra jelentkezők közül mindenki durván geek vagy mindenki átlagfelhasználó.
Vannak persze a “megfigyeltek” részéről megelőzési módszerek, Twitteren ilyen például a protect my tweets opció bekapcsolása. Ez az, amit saját hatáskörben megtehetünk. A bevédés viszont csak azt rejti el, hogy mi miket írunk magunkról. Márpedig van egy megközelítés, amiből sokszor talán még messzemenőbb következtetéseket lehet levonni egy-egy emberről: mások miket írnak nekünk és rólunk?
Az RWW anyaga nyomán érdemes belegondolnunk tehát, hogy van egy olyan faktor, amit szinte egyáltalán nem befolyásolhatunk, egy egyszerű kereséssel mégis bárki utánajárhat bármelyik felhasználónak. Csupán rá kell keresni az adott júzer nevére a Twitteren vagy a Google-ben, az eredmény pedig egy hosszú találati lista, @reply @mention hátán. Akkor is, ha saját állapotfrissítéseink rejtettek. Kivédeni (jelenleg) nem nagyon lehet, úgyhogy meg kell tanulnunk figyelni rá.
A Sysomos közösségimédia-elemző cég 1.2 milliárd twittet vizsgált meg, így azt hiszem, hihetünk az eredményeiknek. Azt vették szemügyre, hogy mi is lesz egy-egy twittünk sorsa, miután kiengedtük a szellemet a palackból. Az eredmény szerint twitteres aktivitásaink 71%-a semmilyen mérhető interakciót nem vált ki a többiekben.
Érdekes, hogy mennyire nehéz retweetelést elérni (másként fogalmazva: milyen kevés az annyira érdekes tartalom, ami megér legalább egy RT-t), a vizsgált twittek mindössze 6%-ának sikerült. A továbbtwittek 92.4%-a egy órán belül születik, utána radikálisan esik annak valószínűsége, hogy valaki az RT gombra nyomjon. Az állapotfrissítés után 3 órával már gyakorlatilag esélytelen bármiféle reakció (RT 5.97%, válasz 2.22%).
A Sysomos azt is megnézte, hogy mennyire mélyül el a beszélgetés a Twitteren. A megválaszolt/lereagált twittek 85 százaléka csak egyetlen választ kap és háromnál több válasz a válaszra (stb.) fordulót már csak 1.53%-uk ér el.
Az eredményekből több dologra is következtetünk. Egyrészt a Twitter – egyik vezetője állításával összhangban – valóban nem igazán közösségi háló, vagy legalábbis nem eléggé közösségi háló. Ugyanezen előadása közben Kevin Thau arra utalt, hogy a Twitter inkább az információtovábbítás [forradalmi?] eszköze. Viszont ha az állapotfrissítések 94%-a vagy érdektelen vagy a hatalmas mennyiség miatt sokan nem is találkozunk velük, akkor kérdés, hogy információtovábbítási (netán hírközlő) eszközként mennyire is hatékony a Twitter.
Ha csak a trendekre gondolunk, akkor máris azt kell mondjuk, hogy a 6%-os RT-arány ellenére (vagy talán éppen emiatt is) igen jól teljesít a Twitter. Aki minden egyes nap csak annyit tájékozódik, hogy végigkattintja a Twitter Trends elemeit (hazai viszonylatban a Yamm! Trendeket), arról már alighanem mondhatjuk, hogy megüti az átlagember tájékozottsági szintjét.
Kíváncsi lennék egy kutatásra, ami a hétköznapi beszélgetéseinkben vizsgálja ugyanezeket: milyen arányban mondjuk a magunkét (twitt), reagálunk érdemben a másik mondanivalójára (reply), vagy éppen adjuk tovább a tőle hallott információt (RT). Ha ezt tudnánk, akkor kiderülne, hogy beszélt nyelv több jellemzőjét is magán viselő Twitter ebből a szempontból mennyire is hasonlít mindennapi szóbeli kommunikációnkra. Egy (negatív?) közös vonás egyelőre mindenképpen van a két csatorna használatában: csak személyekre tudunk igazán hatékonyan szűrni.
Most jutottam el oda, hogy elolvassam, amit Pollner linkelt néhány napja. A tíz twitteres tényt tartom annyira érdekesnek, hogy magyarul is megörökítsem a tudományos kutatásokból nyert lista lényegét.
Sok információ ismétlődik, de a twitt terjedésével a körbesugdolózós játékhoz hasonló helyzet áll elő. Tudjátok, amikor mindenki csak a mellette ülőnek súg meg valamit, majd a sor végén állóhoz – az értelmezések/félreértelmezések útján – már teljesen másképp jut el az információ. (Az már csak az én megjegyzésem, hogy ez valószínűleg a felhasználói hálózatokon lévő információmegosztó csatornák legtöbbjére igaz.)
A Twitterhez csatlakozók legnagyobb része a szolgáltatást már használó barátai hatására regisztrál, és első körben csak a barátait kezdi el követni.
A legtöbb twitt üres fecsegés. Egy kutatás szerint egészen pontosan 41% ilyen, míg a hírek és a spam csupán 4-4%-ot tesznek ki. (Azért azt ne felejtsük el, hogy az üres fecsegés sokszor a kommunikációs üresjáratokat áthidaló, közösségfenntartás tekintetében igencsak fontos elem is lehet.)
A twitterezők átlagéletkora 31 év. (A facebookozóké 33.)
Bár a felhasználók többsége, egészen pontosan 55%-a nő, a férfiaknak átlagosan 15%-kal több követőjük van, mint a nőknek.
A mikroblog jellegből fakadóan a júzerek 80%-a leginkább saját magával foglalkozik (“meformers”), csupán 20%-uk törekszik hangsúlyosabban mások informálására (“informers).
A twitteres trendek általában rövid életűek és egy trendi téma nem nagyon ismétlődik. Tehát a Twitter kevésbé “témakövető” a hagyományosabb csatornáknál.
Ez kicsit meglepő: a felhasználók átlagos twittjeinek száma 1, azaz egy. Az ok a sok “beregeltem, de végül nem használom” felhasználóban, illetve a kizárólag mások követése miatt regisztrálókban keresendő. Másképp megfogalmazva, de lényegileg ugyanez: a felhasználók 10%-a jegyzi a twittek 90%-át.
A netes egzisztencia megtartása miatti “szorongás” rendszeres twittelésre motiválja az extrovertált felhasználókat.
A felhasználók többsége gyors információforrásként, nem pedig közösségi hálózatként tekint a Twitterre. A követéseknek csupán 22%-a kölcsönös.
Tegyük fel, hogy van olyan felhasználó, akit követek Twitteren, Google Readeren és Zümmön, ráadásul ismerőse vagyok Facebookon. A Facebookjára be van kötve a Twitter, a Zümmjébe pedig a Twitter és a Google Reader is. Gyorsan ki lehet számolni, hogy egy twittjével három, míg egy greaderes megosztásával két helyen találkozok – kivéve, ha a Facebookra is be van kötve a Greader, mert akkor azt is három helyen látom. Aztán ott van még a Facebookra és Zümmre bekötött Twitterre bekötött YouTube, ami persze ugyanakkor megjelenik Google Readeren, így még egy elemként a Zümmön és Facebookon, stb.
Mivel a fenti feltevéssorozatnak legalább egy része valószínűleg sokunk sok ismerősére igaz, érdemes lehet megfontolnunk, hogy mennyi percet szánunk egy-egy napunkból a sorozatosan ismétlődő tartalmak olvasgatására/átugrálására. Én úgy döntöttem, hogy mindenesetre annyit nem, mint eddig.
Innentől kezdve pedig mindenki eldöntheti, hogy melyik csatorna a leggyengébb láncszem. Valamelyik teljes elhagyása helyett érdemesebb lehet a smart filtering, azaz konkrét személyenként eldönteni, hogy melyiküket hol érdemes követni (és hol nem). Ha egy ismerősünk például önállóan nem használja a Zümmöt, csak a Twitterjét és Google Readerjét köti be oda, akkor érdemes Zümmön elállni a követéstől – persze csak akkor, ha Twitteren és Google Readeren is követjük, hiszen ellenkező esetben pont hasznos a zümmös követés.
Mindez persze csak akkor probléma, ha sok ilyen behálózott ismerősünk van, vagy egy-két ismerősünk napi 10-20 elemet oszt meg a csatornákon, ami aztán 50+ elemként jelentkezik a különféle rendszerekben. Mindenkinek saját magának kell felmérnie, hogy melyik rendszerből mit/kit kapcsol ki, de érdemes ezt időben elkezdeni, mielőtt a fejére nő ez az egész, és már feszülten kezd bele egy-egy csatorna újdonságainak olvasásába.
A december 4-ei sajnálatos események óta, számításaim szerint 130 napon át volt itthon egy mobilszolgáltató, amely nem merte betenni a lábát a közösségi szájtokra. 130 nap alatt valószínűleg sokszor átgondolták, hogy ki mit tett rosszul. 130 nap után egy többi szolgáltatónak beszólós kampánnyal törték meg azt a csendet, amelyet Müller Tamás éppen egy hasonló twittjével idézett elő. Intézményesített formában teszik azt, ami miatt anno kirúgtak egy általuk is jónak tartott szakembert. Talán így szeretnék visszanyerni az odamondós, vagány szolgáltató képét.
A HR-esek és a munkaadók kevésbé professzionális alkalmazottai már régen nemcsak az USA-ban, hanem itthon is csekkolnak egy-egy embert az iWiW-en, Facebookon, netán a Twitteren. Adott esetben én is így tettem és teszek: ha webes tanácsadóként megkérdeznek egy-egy új ember felvétele kapcsán, csekkolom a kiszemeltek webes aktivitását.
Most jutottam el oda, hogy elolvassam, amit 
