Érdekes grafikon jelent meg az újságírás helyzetéről, de a szokásos abajgás helyett ezúttal kettébontva a dolgokat. A kék vonal a print újságoknál foglalkoztatottak számának változását mutatja, a piros pedig azt, hogy eközben a teljes piacon mekkora igény van a megfelelő ismeretekkel rendelkező (!), újságíró vagy újságíró jellegű munkatársakra. Persze minden az USA-ra vonatkozik, de azt hiszem, elég nemzetközi jelenségről van szó. Kapcsolódó véleményem itt.
A print médiáról digitálisra történő átállás fizetős modelljeivel kapcsolatos negatív példák mellett egyre többször hallani sikerekről. Itt van például rögtön az Economist, amely mára átlépte a 100 ezer olyan felhasználót, akik csak a digitális verzióra fizettek elő. Ehhez jön még az a 300 ezer printes olvasó, akik heti rendszerességgel olvassák valamelyik digitális verziót is. (A hozzáférés a printes előfizetés mellé jár.)
A kizárólag digitális előfizetés éves szinten 125 euróba kerül (kb. 37 ezer forint), az összegért cserébe iPhone és iPad mellett androidos készüléken és a webes felületen is jár az összes tartalom. Érdekesség, hogy a digitális előfizetői szám mellett a printes példányszámot és webes látogatottságot is növelni tudták, éves szinten az előbbit 3, az utóbbit 45%-kal.
A főszerkesztő John Micklethwait szerint a 2011 első félévében 12%-kal emelkedő hirdetési bevétel, no meg a 26.2 millió fontos profit nagyban köszönhető a tabletek és e-olvasók által újra lean-backbe helyezett tartalomfogyasztásnak. Azaz annak, hogy a webes felület klasszikus, számítógép előtt ülve történő fogyasztása után a táblák visszavisznek minket a papír újságra (vagy éppen a tévére) jellemző, fotelban, hátradőlősen nézelődős pozícióba.
Az AdAge/Ipsos Observer amerikai kutatásának eredménye tanulságos lehet a hazai lappiac számára is. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy miért is vásárol az ember helyi újságot. Nem túl meglepő, hogy az olvasók nagy része a helyi hírek miatt fizet elő, a megkérdezettek fele ezt jelölte meg elsődleges válaszként. Jelentősen lemaradva, 21%-os második helyen a kedvezményes vásárlási lehetőséget biztosító kuponok szerepelnek, az olvasók 14%-a pedig az országos/nemzetközi híreket keresi elsősorban a helyi lapban. Az előfizetők 7%-a megszokásból van még a lappal, 3%-nyian a gyászjelentésekre kíváncsiak, 2% pedig az állandó rovatok(ba írók, megszokott hangvételű cikkei) miatt fizet elő.
Valószínűnek tartom, hogy a fizetős digitális kiadások esetében is hasonló a helyzet, az ingyenes tartalom (jellemzően a hírszájtok) esetében viszont kicsit más lehet. Legalábbis szerintem hamarabb átkattint az ember az ország-világ híreit nagyobb energiával, több eszközzel, profibban feldolgozó HVG-re, vagy Indexre, mintha emiatt egy külön lapra is elő kellene fizetni a helyi mellé.
A cím általában nem kérdésként, hanem megállapításként hangzik el. Baráti beszélgetésekben, szakmai összejöveteleken és egyetemi kurzusokon egyaránt hallani: a print média le van maradva az online lapokhoz képest. Annyiszor mondjuk, hogy már csak ezért is elhisszük – pedig nem biztos, hogy el kellene.
Pár évszázaddal ezelőtt még a könyvek uralták a médiateret. Bár az akkori könyvekben lévő információkat elavultságuk miatt mai fogalmainkkal már nem is nagyon neveznénk hírnek, de azért azt tudjuk, hogy a könyv volt az első tömegmédium, benne komoly hírértékű infókkal.
A könyveket követték az újságok, megannyi előnyt felmutatva. Hamar becsődölne az a könyv, amelyik az újságokkal a mai médiatérben szeretne versenyezni. Nem véletlen, hogy ilyen könyvet eszébe sem jut kiadni senkinek. Mégsem mondjuk, hogy a könyvek le vannak maradva az újságokhoz képest – egyszerűen nem is említjük őket egy lapon. (Vigyázat, szóvicc!)
Ahogy az újságok sincsenek lemaradva, egyszerűen csak másra valók, mint az online lapok. A kérdés persze az, hogy mire. A jelenlegi legbölcsebb válasz pedig talán egy határozott “nem tudjuk”. Ez a “nem tudjuk” önmagában egy előrelépés. Előrelépés, mert amelyik nyomtatott újságok belátja, az az erőlködés helyett eldobja az összes fegyvert, és egy teljesen új hadszínteret keres. Idővel úgyis meglesz.
Nem tudom, ki vagyok, nem ismerem önmagamat. De ezt a “nem tudom”-ot értem. (Szókratész)
Az AdAge/Ipsos Observer amerikai 
A cím általában nem kérdésként, hanem megállapításként hangzik el. Baráti beszélgetésekben, szakmai összejöveteleken és egyetemi kurzusokon egyaránt hallani: a print média le van maradva az online lapokhoz képest. Annyiszor mondjuk, hogy már csak ezért is elhisszük – pedig nem biztos, hogy el kellene.