archívum téma szerint: “újságírás”

Csak az újság haldoklik, az újságírók nagyon is kellenek

| kategória: médiailag, trend | téma: , , | 1 komment

Érdekes grafikon jelent meg az újságírás helyzetéről, de a szokásos abajgás helyett ezúttal kettébontva a dolgokat. A kék vonal a print újságoknál foglalkoztatottak számának változását mutatja, a piros pedig azt, hogy eközben a teljes piacon mekkora igény van a megfelelő ismeretekkel rendelkező (!), újságíró vagy újságíró jellegű munkatársakra. Persze minden az USA-ra vonatkozik, de azt hiszem, elég nemzetközi jelenségről van szó. Kapcsolódó véleményem itt.

130813_ujsagok_ujsagirok

5 milliárd twitten is túl vagyunk

| kategória: médiailag, trend, web | téma: , , |

A Twitter tavaly novemberben könyvelhette el az egymilliárdodik csiripelést, most pedig még november sincs, máris túl vagyunk az ötmilliárdodik twitten. Az #5 000 000 000 csirip, azaz a PENTAGIGATWEET ennyiből áll: Oh Lord – és ahogy a CNET is írja, Robin Sloan nevéhez fűződik, aki 2008. szeptember 3-án kezdte használni a Twittert.

A világ népessége eközben 6 milliárd 800 ezer környékén mozog, úgyhogy a csirippenetráció nemsokára eléri 100 százalékot: mindenkire jut majd egy twitt. (Az itthoni felhasználókat gyűjtő Turulcsirip egyébként 5000 aktív taggal büszkélkedhet.)

Ausztráliában már odáig jutottak, hogy a Twitter használatát újságíróknak tanítják. És persze mindez nem csak a konkrét szolgáltatás sikerét jelzi – inkább a hatását. A Griffith University-n ugyanis nem feltétlen twittelni kell megtanulni, hanem 140 karakterben érdekesen, ütősen megfogalmazni egy információt. Az egyetem egyik oktatója szerint ez a mai webes hírvilágban legalább olyan fontos, mint az esszéírási képesség. Sőt a médiacégeknél is egyre nagyobb szükség van az ilyesmikhez – közösségi webalkalmazásokhoz – értőkre. Azt pedig már csak én teszem hozzá, hogy ahogy külföldön, úgy egyre érezhetőbben itthon is.

WebTrend2009: online média 1 + 2 = 3

| kategória: médiailag, szociál, trend, web | téma: , , , , |

Rupert Murdoch ausztrál médiamágnás a napokban mondta, hogy a hagyományos sajtó azért őrzi még mindig hajszálnyi előnyét a blogokkal és más új médiumokkal szemben, mert az olvasók megbízhatóbbnak tartják.

A fogyasztók ma is azt akarják, amit mindig: olyan forrást, amelyben bízhatnak. Ezt pedig a múltban a lapok biztosították. És a jövőben is ez fogja az újságokat naggyá tenni.

Ezzel Murdoch a “na de azt írja az újság!” viselkedésre utal, ami főleg a (korukból kifolyólag is?) konzervatívabb felfogású emberektől hallunk nap, mint nap. Amit ír az újság, az úgy van. Elvileg. Na de nézzük: mit is gondolnak a kérdésről maguk az újságírók?

While journalists across all age groups and beat assignments are rapidly adopting social media tools into their everyday work, the greatest usage is shown by young “Millennial Generation” journalists. Preliminary findings about these Millenial Generation journalists, shared by the Society for New Communications Research Symposium, showed that 100% of Millennial respondents (i.e., 18-29 year-olds) believe new media and communications tools are enhancing journalism, versus 40% in the 50-64 demographic.

Tehát maguk az újságírók, főleg a fiatalabbak az újságírást erősítő eszköznek ergo hitelesen, korrektül felhasználhatónak látják a közösségi médiát, így a blogokat is, melyeket az összes válaszadó 68%-a használ fel munkája során.

Az már közhely, hogy a korábbi struktúrákat átalakította a webkettő: megjelenésével egyre nagyobb hatalom került a felhasználók/közösség kezébe, egyre kevésbé tarthatja egy szűk csoport kézi vezérlés alatt a valóságot leképezni igyekvő, ám rendszerint torzító médiát.

1+2=3

Én az „1+2=3” modell megvalósulását tartom ésszerűnek és valószínűnek is. Ezalatt azt értem, hogy míg korábban a „felülről” szerkesztett tartalmon volt a hangsúly (1), most pedig a közösségi, webkettes tartalom-előállítás terjed (2), a két modellnek szükségszerűen ötvöződnie kell ahhoz, hogy átlátható mennyiségű, rendszerű és megbízható információhoz jussunk.

A bloggerek és más tartalom-előállításban résztvevő felhasználók csak akkor kapnak az újságírókéhoz hasonló „súgásokat”, információkat, ha maguk is olyan szintű kapcsolatrendszert tudnak kiépíteni, mint az újságírók egy része. Tehát ugyanúgy kialakul egy elit, csak professzionális vagy oknyomozó bloggereknek fogják hívni őket, nem pedig ugyanilyen újságíróknak. Megfoghatjuk a másik oldalról is: a jelenlegi topújságírók közül az marad majd életben, aki készségszintre fejleszti webes ismereteit.

Ezzel együtt a közösségi kontroll szerepe erősödni fog. De ez egy passzív szerep, kár lenne összekeverni az aktívval.

Ajánlott olvasmányok