archívum téma szerint: “újságíró”

A gyakornoki rendszer #minekvan

| kategória: médiailag | téma: , |

2014-et írunk. Tíz éve kezdtem el komolyabban, akkor még közéleti témában blogolni. Előbb napi egy-kétszáz olvasta Viktor, majd Iván barátommal írt posztjainkat a [media.blogter.hu]-n, aztán alig néhány hónapos felfutás után naponta több ezren voltak kíváncsiak rájuk. Facebook és forgalomterelésre alkalmas iWiW-funkciók nélkül, 2004-ben ez elég jól esett.

2014-et írunk. Tíz éve elsőéves kommunikáció szakos voltam. Éveken át heti (időnként napi) több alkalommal posztoltunk Ivánnal. (Aki szintén újságíró lett.) Nem szeretnék a nevében nyilatkozni arról, hogy ő mennyire tudatosan szánta gyakorlati terepnek a blogot, az viszont biztos, hogy mindkettőnk számára az lett. A Blogter szerkesztői és a több (tíz?)ezer komment mind-mind hozzátettek valamit a fejlődésünkhöz. Öt-hat év alatt annyit mindenképpen, mint a gyakornokság egy-két hónapja alatt begyűjthető pár tucat szerkesztői/rovatvezetői tanács, ami sok szerkesztőségben főleg hümmögés. Az sem mellékes, hogy a több száz írásunk közé csak becsúszott időnként egy-egy olyan, ami érdemes volt arra, hogy a CV mellé csatoljuk. Én például ilyenek miatt kaptam meg első újságírói állásomat.

2014-et írunk. Tíz éve indokolhatatlannak tartom azt a rendszert, amelyikben az egyik fél bár dolgozik, de nem kap fizetést, a másik fél pedig bár elfogadja a munkát, de annak kezdetlegességére hivatkozva nem fizeti ki. Ha ugyanis megjelenésre alkalmas az anyag, akkor kifizetésre is alkamasnak kell lennie; ha pedig egy médium idétlen cikkeket jelentet meg, az neki is rossz.

2014-et írunk. Úgy gondolom, hogy aki ma, a tíz évvel ezelőttinél sokkal jobb onlájn megjelenési és önképzési lehetőségek mellett, formális gyakornokság nélkül nem tudja felépíteni magát – legyen szó írásról, rádiózásról vagy videózásról –, annak egész egyszerűen nincs helye a szakmában.

Maximum a médiában.

Csak az újság haldoklik, az újságírók nagyon is kellenek

| kategória: médiailag, trend | téma: , , | 1 komment

Érdekes grafikon jelent meg az újságírás helyzetéről, de a szokásos abajgás helyett ezúttal kettébontva a dolgokat. A kék vonal a print újságoknál foglalkoztatottak számának változását mutatja, a piros pedig azt, hogy eközben a teljes piacon mekkora igény van a megfelelő ismeretekkel rendelkező (!), újságíró vagy újságíró jellegű munkatársakra. Persze minden az USA-ra vonatkozik, de azt hiszem, elég nemzetközi jelenségről van szó. Kapcsolódó véleményem itt.

130813_ujsagok_ujsagirok

Mi legyen egy impresszumban?

| kategória: médiailag, szociál, web | téma: , | 3 komment

(nem) Így írunk mi

Nevek, pozíciók – eddig tiszta. De vajon hol vannak a határok? Kinek mit “kell” magáról elmondania és egyáltalán mi érdekelheti még az olvasót?

Az imént újítottuk meg az OrosCafé impresszumát, amelyben igencsak “elengedtük magunkat”. Az alapkoncepció a mostanában igen divatos integrált hozzáférés, azaz, hogy a kollégák webes aktivitásait – legyen az az OrosCaféhoz kapcsolódó, vagy attól teljesen független – egyetlen helyről tegyük elérhetővé. Pluszban az, hogy közel hozzuk magunkat az olvasóhoz.

Ahhoz nem kell túl nagy fantázia, hogy például egy újságírónál legyen link saját írásaira. (Bár az impresszumok 99 százalékában mégsem művelnek ilyet; egyáltalán nem értem, hogy miért.) Az e-mail cím alapvető, ez kb. minden impresszumnak része. Ha már e-mail, akkor – számomra – automatikusan adja magát a Twitter, és akkor már a blog is (ha van). Az iWiW/Facebook-adatlap gyakorlatilag telefonkönyvi bejegyzéshez hasonlít, egy-egy emberhez talán már kapcsolódik, mint az e-mail címe.

Úgy gondolom, hogy ezek a hivatkozások, illetve a nevekhez kapcsolt fotók élőbbé teszik az egészet. Főleg egy ilyen közepes méretű városban, mint Orosháza. Nyilván mindenki tudja, hogy a megjelenő anyagokat igazából nem a dobozában lévő kis áramkörök készítik, no de akkor is – így sokkal természetesebb. Hús-vér személyek láthatók, akik igenis jelen vannak a weben, tevékenykednek, élnek.

A Pannon “közel hozzád” jelmondata jut most erről eszembe. Tulajdonképpen ez lenne a lényeg. Mi is ugyanolyan emberek vagyunk, mint a felhasználó/olvasó. Megérinthetők, elérhetők, köztük élők.

És ha már lúd… Aki használja a Picasa webalbumokat, netán aktív közösségi könyveskedést folytat a Molyon, annál ezt is feltüntettük.

WebTrend2009: online média 1 + 2 = 3

| kategória: médiailag, szociál, trend, web | téma: , , , , |

Rupert Murdoch ausztrál médiamágnás a napokban mondta, hogy a hagyományos sajtó azért őrzi még mindig hajszálnyi előnyét a blogokkal és más új médiumokkal szemben, mert az olvasók megbízhatóbbnak tartják.

A fogyasztók ma is azt akarják, amit mindig: olyan forrást, amelyben bízhatnak. Ezt pedig a múltban a lapok biztosították. És a jövőben is ez fogja az újságokat naggyá tenni.

Ezzel Murdoch a “na de azt írja az újság!” viselkedésre utal, ami főleg a (korukból kifolyólag is?) konzervatívabb felfogású emberektől hallunk nap, mint nap. Amit ír az újság, az úgy van. Elvileg. Na de nézzük: mit is gondolnak a kérdésről maguk az újságírók?

While journalists across all age groups and beat assignments are rapidly adopting social media tools into their everyday work, the greatest usage is shown by young “Millennial Generation” journalists. Preliminary findings about these Millenial Generation journalists, shared by the Society for New Communications Research Symposium, showed that 100% of Millennial respondents (i.e., 18-29 year-olds) believe new media and communications tools are enhancing journalism, versus 40% in the 50-64 demographic.

Tehát maguk az újságírók, főleg a fiatalabbak az újságírást erősítő eszköznek ergo hitelesen, korrektül felhasználhatónak látják a közösségi médiát, így a blogokat is, melyeket az összes válaszadó 68%-a használ fel munkája során.

Az már közhely, hogy a korábbi struktúrákat átalakította a webkettő: megjelenésével egyre nagyobb hatalom került a felhasználók/közösség kezébe, egyre kevésbé tarthatja egy szűk csoport kézi vezérlés alatt a valóságot leképezni igyekvő, ám rendszerint torzító médiát.

1+2=3

Én az „1+2=3” modell megvalósulását tartom ésszerűnek és valószínűnek is. Ezalatt azt értem, hogy míg korábban a „felülről” szerkesztett tartalmon volt a hangsúly (1), most pedig a közösségi, webkettes tartalom-előállítás terjed (2), a két modellnek szükségszerűen ötvöződnie kell ahhoz, hogy átlátható mennyiségű, rendszerű és megbízható információhoz jussunk.

A bloggerek és más tartalom-előállításban résztvevő felhasználók csak akkor kapnak az újságírókéhoz hasonló „súgásokat”, információkat, ha maguk is olyan szintű kapcsolatrendszert tudnak kiépíteni, mint az újságírók egy része. Tehát ugyanúgy kialakul egy elit, csak professzionális vagy oknyomozó bloggereknek fogják hívni őket, nem pedig ugyanilyen újságíróknak. Megfoghatjuk a másik oldalról is: a jelenlegi topújságírók közül az marad majd életben, aki készségszintre fejleszti webes ismereteit.

Ezzel együtt a közösségi kontroll szerepe erősödni fog. De ez egy passzív szerep, kár lenne összekeverni az aktívval.

Ajánlott olvasmányok