A Chrome a legfrissebb böngésző – ha akarjuk, ha nem

| kategória: tech | téma: , , , |

A GOS blog idéz egy tanulmányt, amely azt vizsgálja, hogy melyik böngészőből milyen változatot használunk. 21 nappal, azaz 3 héttel az adott frissítés kiadása után a telepített Chrome-böngészők 97%-a friss, míg a Firefoxoknak csak 85, a Safariknak pedig csak az 51%-a.

A jelentős különbség mögött csupán annyi áll, hogy a többi böngészővel szemben a Chrome automatikus frissülése nem igényel semmilyen felhasználói beavatkozást: nem kell elolvasni, kiválasztani és leokézni hozzá semmit. Ráadásul a frissítéshez nem szükségesek rendszergazdai jogok sem, így a Google böngészője simán frissül egy többszáz munkaállomásos egyetemi könyvtár hálózatába tartozó gépeken is. A Chrome automatikus frissítését egyébként a felhasználói felületen ki sem lehet kapcsolni, 5 óránként mindenképpen keresi – és ha van, telepíti – az update-et.

A biztonság szempontjából kétségtelenül a Chrome nyert, de a felmérés eredménye kapcsán eszembe jutott pár olyan eset, amikor – mondjuk egy szerkesztőségi felület használatakor – több kollégám direkt nem frissítette a Firefoxát hiszen a friss verzióban lévő változások miatt nem tudták volna használni a CMS néhány alapvető funkcióját. De valószínűleg ennél hétköznapibb esetek is lehetnek, amikor direkt nem szeretnénk frissíteni a böngészőt. Ilyenkor elég rosszul tud esni, ha mégis frissül – ráadásul úgy, hogy erről nemhogy megelőző, de még utólagos jelzést sem ad.

Szerintetek mi lehet a köztes megoldás?
Vagy egyszerűen csak a "valamit valamiért" esete forog fenn?

0 komment

  1. blog.sancho.hu @

    A köztes megoldás lehet a webes alkalmazásoknál már elterjedőben lévő “régi változat” gomb, lásd Gmail. De az IE8 is próbálkozik a Compatibility móddal/gombbal. Ez a megoldás szerintem, csak mondjuk az IE8 esetén hiába nyomom meg, ha mindig nyomkodnom kell.

    VálaszVálasz
  2. Zsolti @

    Átlagjúzer számára tök kényelmes megoldás, csak aztán nehogy megszokjuk, és az ötleten felbuzdulva minden program elkezd mindenfélét telepítgetni önszorgalomból…

    VálaszVálasz
  3. Harder @

    Köztes megoldás szerintem az lenne, ha ezt a funkciót – ami átlaguser számára tényleg hasznos – azért ki lehetne kapcsolnia annak, aki nem szeretné használni. Valószínűleg ők lesznek kisebbségben, de a lehetőséget biztosítani kellene nekik is.

    VálaszVálasz

Írd a véleményed!

*