A szalonna az új spam
| kategória: web | | 6 komment
Tweet
A spamet senki sem szereti, és már egyre kevesebbnek kell elmagyarázni, hogy kéretlen e-mailt jelent. Itt van azonban a bacon/bacn, amelynek nevével én most találkoztam először, miközben a jelenség legalább annyira érint engem is – ahogy mindenkit -, mint a spam.
A szalonna azokat az e-maileket jelenti, melyeket mi kértünk, de mégsem feltétlenül szeretnénk (már) megkapni. Tulajdonképpen saját magunkat spameljük, a kulcsszó pedig a lustaság. Mondjuk kapjuk sorra a e-mailes értesítéseket a Facebooktól, minden alkalommal, amikor valaki hozzászól egy megosztásunkhoz. Hogy ez miért rossz? Például azért, mert ha úgyis belépünk napi 5-6-15 alkalommal – vagy úgyis folyamatosan nyitva van –, akkor teljesen felesleges, hogy a Facebook saját értesítési rendszere mellett még leveleket is kapjunk ugyanabban az ügyben. Mindez igaz lehet a Twitter és iWiW esetében vagy éppen azokra a hírlevelekre, amelyeket már évek óta kapunk, csak éppen időközben már rég nem érdekelnek minket.
A legtöbben ilyenkor törlik az e-mailt, nem fordítanak időt az értesítések saját szokásaikra szabására. Látszólag “ugyan már, csak pár levélről van szó”, de napi 20-30 azért már elég sok. A leiratkozás sok hírlevélnél úgymond bonyolult, a sokszor 4-5 klikkes, címbeírós, stb. lemondásnál jóval egyszerűbbnek tűnik rövidtávon a törlésre nyomni.
Mindenesetre a most épp egy remek alkalom arra, hogy átnézd feliratkozásaidat és értesítési beállításaidat.
én csak darabra gyűjtöm ezeket: labelbe irányítom filterrel, ott pedig ha változik a szám, látom hogy esemény van. de ezt is csak a fontosabb eseményeknél, a többit kikapcsolom..
spam with baconért mi jár?
http://instagr.am/p/BrXU2/
Szoktak adni leiratkozási linket is. Erre ha rákattintok, kéri az email-címem. Elküldi, majd visszaigazol, hogy köszönjük bizalmát, hogy feliratkozott. (Mostantól további egy éven át kapja meg ingyen a reklámlevelet.) Ugyanakkor egyes kért leveleket azonnal a spamek közé teszi.
az értékes leveleket pedig elvileg ham-nek azaz sonkának hívja a zinternet
Az a nagyon jó, mikor spamnek a végére raknak leiratkozó linket. Rákattintasz, beírod a címed, és máris tudják, hogy olvasod az a fiókot, bekerülsz a “biztosan olvassák” listába. Szóval csak arról érdemes leiratkozni, amire fel is iratkoztál
.
Pont egy pár napja szántam rá magam, hogy leiratkozzam egy rakat vacakról, meg átállítsak dolgokat pár oldalon.
Persze, nem sok-nem sok, csak folyton megakasztja az embert.
De tényleg csak olyanról szabad, amire feliratkozott az ember, különben még tovább is adják a címedet, mint biztosan élőt =)
Kedvencem egy online könyvesbolt volt, vettem tőlük marha olcsón ógörög szótárt, utána küldtek minden vackot elég rendszeresen, de semmi leiratkozási link, csak az, hogy lépjek be és töröljem a regemet, ha nem kérek többet. Gondolhatták, a regjét csak nem törli valaki, mert hátha akar még olcsó könyvet venni tőlük – nos, nálam ez nem jött be, ha több bevételt remélnek a címek eladásából mint a könyvek eladásából, akkor dögöljenek éhen. Egy könyvestől azért valahogy többet várna az ember.