Microsofti tévút a havidíjas PC?
| kategória: tech, trend | |
TweetMeghökkentő elképzeléssel állt elő a Microsoft: a vállalat a közelmúltban szabadalmaztatta a “havidíjas PC” ötletét.
Példával illusztrálva a dolog arról szól, hogy megveszel egy notebookot 5 forintért, aztán meg havonta fizeted a kétezer-kétszázat azért, hogy használod. Nem áruhitelbe, nem lejárósan, hanem egészen addig, amíg használod. A véleményemben – mint ahogy minden véleményben – benne van az a lehetőség, hogy tévedek (ráadásul még Gates úrfi szakkönyvét sem olvastam el, bár már megvan), de úgy gondolom, hogy az ötlet alapvetően tévútra viheti a Microsoftot.
[Disclaimer: Nem, egyáltalán nem vagyok Microsoft-ellenes (sőt, a Vistával sincsen túl sok problémám, ráadásul még legális is) és Bill Gates-t is tehetségesnek, okosnak tartom.] A dolog ott csúszik el, hogy a nyilak egészen más irányba mutatnak.
Amikor ingyen megkaphatunk egy már-már (de szigorúan már-már!) a Windows-zal felérő Ubuntut, vagy ingyen kommunikációs csomagot kaphatunk céges szinten is a Google-től, és szinte az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatába valónak érezzük a freemium modellt, akkor legalábbis rossz üzenet az, ha egy cég ilyeneket védet le.
Csak utóiratként mondom, hogy környezetvédelmileg viszont érdekes helyzetet lehetne teremteni, ha mindaddig kellene fizetni azt a bizonyos havidíjat, amíg a fogyasztó vissza nem szolgáltatja az eszközt. Nem sok gép kerülne a parizer mellé a kukába, az biztos.
“A tervvel vélhetően azokra az időkre készül a szoftveróriás, amikor a jelenlegi üzleti modell alkalmazásából már nem lehet megélni.”
a microsoft amúgyis szoftvercég. szóval ezt biztos nem idén tervezik használni, csak úgy levédették, hogy más ne.
igen, merhogy
“vélhetően azokra az időkre készül a szoftveróriás, amikor a jelenlegi üzleti modell alkalmazásából (extraprofit az operációs rendszerek és az azokra épülő programcsomagok eladásából) már nem lehet megélni”
a szabadalom – ha jól sejtem – 50 év múlva jár le, míg az idézetben emlegetett idő azért annál hamarabb fog bekövetkezni. én mindenesetre akkor tartanám működőképesnek ezt a modellt, ha valami harmadik világháború újrarendezne mindenféle pénzügyi-technológiai viszonyt (is). akkor viszont valszeg a szabadalmi viszonyokat is újra fogja
Valahol olvastam, hogy ezt a fajta szolgáltatást szolgáltatókhoz kötnék, mint a mobilkat. Alapjábavéve is meredeknek tűnik az ötlet, ezzel a szolgáltatós dologgal együtt pedig végképp. Magára a kivitelezésre azért kíváncsi lennék hogy mégis hogyan képzelik a dolgot.
A joggal kapcsolatban:
Na jó, akkor én pedig megyek és levédetem a banki kölcsönt. Aztán majd, aki kölcsönt ad, annak jogdíjat kell fizetnie nekem. Vagy az fizessen, aki kölcsön kap? – Majd eldöntöm.
…
A kölcsönzési díjjal kapcsolatban:
Az MS nem népjóléti intézmény, nem 5000 ft-ért fogja azt a laptopot odaadni, az biztos. Ez a koncepció azokat célozná meg, akik számára a legalacsonyabb banki törlesztőrészlet is magas, az árakat épphogy ez alá pozícionálná a mostanára már multinacionálissá vált cég. Szóval a kispénzűeknek is érdemes lesz inkább hitelre megvenni a gépet, tekintve, hogy ők vásárolnak hosszú távra. Ha magánszemélyeknek szólna ez az akció, de nem:
Ezzel a stratégiával leginkább a nagyvállalatokra tekintenek úgy, akár a fejőstehénre, amelyek egy, vagy két évente cserélgetik a gépeiket és szoftvereiket, ugyanis a valós értéknél drágábban akarják eladni azokat.
Ilyen világot élünk, mindenki mindent akar csinálni. A T-Online rendszergazda-szolgáltató cég is lett(még jó, hogy drágák, a szolgáltatás pocsék, a szakik=nil), a microsoft pedig gépkölcsönző akar lenni, már ha igazak a hírek. A koreaiak, japók, kínaiak már rég feltalálták a mindent gyártsunk-ot, daewoo autó, daewoo tv, daewoo mikró, yamaha motor, yamaha hangrendszer stb. Szépen lassan ezek a külföldi multik elveszik a munkánkat, a mestermunkákat lecserélik tömeggyártott sz@rr@, a szakértelmünket pedig drága pancserekre. Bezárhatjuk a vállalkozást és beállhatunk valamelyik nagy multihoz dolgozni lecsóért és bablevesért.
Ja és a jövővel kapcsolatban: van egy ismerősöm, 30 éves, munkát keres, jó szaki. Már több helyről kapott elutasítást, hogy túl öreg. Ezt a multiknak: