archívum téma szerint: “kommentkultúra”

A web mint következmények nélküli kocsma?

| kategória: szociál, web | téma: | 19 hozzászólás

Mint tudjuk, ahogy a társadalom egészében, így kisebb csoportjaiban is vannak buta emberek. Most nem róluk lesz szó. Hanem azokról, akik életüket amúgy általában teljesen normális módon élik – aktív ügyvédek, segítőkész mentőápolók – csak a böngésző indítása után felveszik egy másik énjük stílusát.

Kizárólag azért nem említek neveket, mert félek, hogy csak a megemlített 2-3 ember venné magára, pedig valószínűleg százakhoz, ezrekhez, illetve százakról, ezrekről szól ez a poszt.

Ezek az ezrek úgy gondolják – ahogy ez konkrétan el is “hangzott” -, hogy az internet egy kocsma, ahol ki lehet élni a napi gondok által keltett feszültséget. Szerintük a web lényegében két dologban tér el egy züllött kocsmától: se Borsodi, se következmények.

Amikor a bunkó / másokat (gy)alázó kommentjeik miatt valahonnan kitiltják őket, fejből idézik a szólásszabadság alkotmányos jogára vonatkozó paragrafusokat, mert – természetesen – mélyen fel vannak háborodva. Rosszabb esetben egy Obamától a szerkesztőkön és bloggereken át Sarkozy-ig mindenkit érintő, korrupciógyanús összeesküvés-elméletet gyártanak arról, hogy miért is vannak kitiltva némely játszótérről.

És itt elérkeztünk egy érdekes ponthoz. Általában nincsen saját játszóterük, inkább kommentelnek, mint blogolnak. Teszik ezt – talán – azért, mert mélyen, belül tudják: baromira nem kíváncsi senki mondanivalójukra, így a blogjuk napi átlagban 1,3-1,7 felhasználót vonzó nyilvánossága helyett közepes vagy nagy szájtokon mondják el a kéretlen napi igét.

Csak azt nem értem, miért gondolják úgy, hogy a neten nincsenek következmények. Mert vannak, és ahogy offline módban kiutálják a bunkó megjegyzéseket tevő egyéneket egy baráti társaságból, vagy a rendszeresen ordibálókat kitiltják a hangversenyteremből, úgy teljesen természetes az, hogy a weben is könnyen feketelistára kerülhetnek azok, akik elfelejtik, hogy a (szólás)szabadságuk végső határa éppen a többiek szabadságának határánál van.

És hogy egy percekkel ezelőtt elhangzott, de rögtön klasszikussá is vált mondatot idézzek: mióta 1200 Ft az ADSL, jön minden idióta.

Jáksó: a hozzászólók félnek a válaszoktól

| kategória: szociál, web | téma: , , , | 11 hozzászólás

Éppen csak elindult a Propelleren a Sztárkomment nevű véleményezési rendszer, és hát máris olyan történt, amiért már biztos, hogy megérte Jáksó Lászlót felkérni.

Ha valaha valaki anyámba akart küldeni vagy meg is tette, sohasem éreztem úgy, hogy ehhez ne lett volna joga. Volt, van, lesz. Természetesen. De nekem is jogom van válaszolni. S ha egy egyébként szofisztikált válaszra annyi jön csak vissza a következő körben, hogy höhö, nédda, magyarázkodik a szemét, akkor az ember elgondolkodik azon, kikkel is beszélget.

(Főként) a közéleti-politikai blogok/oldalak kommentkultúrájának legnagyobb problémájával állunk szemben. Tudom, hogy már sokan foglalkoztak vele Jáksó László előtt is, de én ilyen tömören és pontosan még nem hallottam a megfogalmazást mástól: a hozzászólók félnek a válaszoktól.

Sokan egyszerűen fel vannak azon háborodva, ha a blogger/szerző az anyázásra visszaszól. Ha ez a visszaszóló az adott médium egyik képviselője, akkor mindez még jobban igaz. A kommentelők (leginkább a bunkózók) jelentős része úgy tekint a helyzetre, hogy a blogger/szerző megírta a posztot/cikket, innentől pedig mikrofon kikapcsolva, a népé a szó.

Pedig miért is ne reagálhatna az ember? Netán miért ne reagálhatna iróniával, esetleg lesajnáló hangnemben egy-egy bunkó/stb. hozzászólásra? Azért, mert nem szabad hülyének nézni az olvasót? Nos, szerintem meg a hülye olvasót csak hülyének szabad nézni. Mindenkit értelmesnek nézni súlyosan előítéletes magatartás lenne. Diszkrimináció!