archívum téma szerint: “mobkomm”

Mobilkommunikációs kurzusok Szegeden

| kategória: mobil | téma: , , | 10 hozzászólás

Íme a korábban ígért részletek, a két intézmény által közösen kiadott sajtóközlemény formájában.

Közös, mobilkommunikációs ismereteket fejlesztő kurzusokat indít a Szegedi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszéke és a T-Mobile. A regionális együttműködésnek köszönhetően megvalósuló előadássorozatok során felmerülő témák többek között a mobileszközök, a humán kommunikáció valamint az ezekre épülő alkalmazások világából kerülnek ki.

A mobiltelefonok sokáig kizárólag technikai, technológiai szempontból voltak érdekesek. Mára azonban a humán tudományok képviselői is belátták, hogy a kommunikációs szokásainkat gyökeresen átalakító modern készülékek, az okostelefonok és a táblagépek ismerete és használata elengedhetetlen a humán tudományokat ismerő, kreatív, innovatív szakemberek munkájában és előmenetelében.

A Szegedi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszéke és a T-Mobile felismerve ezt, olyan újdonságnak számító képzést alakított ki, amely – a mobilkommunikációs és mobiltechnológiai ismeretek bővítésével – azt célozza meg, hogy a hallgatók betekintést nyerjenek napjaink egyik leggyorsabban bővülő iparágának elméleti hátterébe és gyakorlati folyamataiba. A hallgatókat a jelen és a közeljövő lehetőségeinek feltárásában a terület elismert képviselői, a Szegedi Tudományegyetem mellett a T-Mobile, a Carnation Group, az IBM, a HVG előadói, valamint Dobó Mátyás (Doransky) webes szakember és Jóföldi Endre keresési szakértő segíti.

A szeptember 14-én induló előadássorozat sikerére jellemző, hogy a kurzusfelvétel megnyitása után a tárgyak hallgatói kerete perceken belül megtelt, a szemináriumra pár óra alatt háromszoros túljelentkezés volt. A Bevezetés a mobilkommunikációba című előadást a Bölcsészettudományi Kar bármely szakos hallgatói, a Mobilkommunikációs ismeretek című szemináriumot pedig a Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékhez tartozó hallgatók vehették fel.

Mobilkommunikációs ismeretek az egyetemen

| kategória: mobil | téma: , , , | 9 hozzászólás

A hír röviden: okostelefonokkal, tabletekkel, alkalmazásokkal, illetve ezek kommunikációs hátterével foglalkozó egyetemi kurzusok indulnak szeptemberben. Ezúttal nem egy távoli országról van szó, a projekt mögött a Szegedi Tudományegyetem és a T-Mobile áll.

Az ötlet/igény még hallgatóként merült fel bennem, a Nyíri Kristóf nevéhez fűződő 21. század kommunikációja kutatás- és konferenciasorozat kapcsán, amely elsősorban nem műszaki, hanem humán oldalról közelítette a mobilokat. Akkor persze az események követésén kívül nem sokat tudtam tenni az ügy érdekében, de örülök, hogy oktatóként sikerül összehozni a dolgot. Az elképzelésemet egyébként csak erősítette a Smartmobil’11, ahol egyértelműen azt tapasztaltam, hogy az ilyesmi tudásra felhasználói, szolgáltatói, tudományos, alkalmazásfejlesztői és befektetői oldalról is lenne igény.

Lesz minden bölcsészhallgató által felvehető, tudományos ismeretterjesztés jellegű előadás, illetve a kommunikáció- és médiatudomány szakosoknak célzott, kicsit más jellegű szeminárium. A részletek is jönnek majd, egyelőre szervezés alatt vannak.