archívum téma szerint: “app store”

Hogyan vadászom le ingyen a fizetős alkalmazásokat?

| kategória: mobil | téma: , | 1 komment

Korábban már írtam róla, hogy a jóárasított iPhone és iPad appok beszerzéséhez az AppShoppert használom, ahol a Popular szekció 2-3 naponta átnézésével, illetve a szimpatikus appok kívánságlistára vételével nagy eséllyel értesülök róla, ha egy jóféle alkalmazás ára csökkent, például nullára. De a népszerűségi listáról – ahogy az App Store letöltési toplistájáról – nem csak azokat az appokat töltöm le, amelyeket éppen használni szeretnék.

Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy bár most nincs szükségem egy appra, 50 százaléknál nagyobb valószínűséget adok annak, hogy később valamikor még jól jöhet. Ilyen például minden népszerűbb szolgáltatás/alkalmazás, illetve azok is, amiket személyes érdeklődésem alapján tartok valószínűnek. Ha ilyet látok, akkor letöltöm, ha kell, ha nem. Aztán persze rögtön törlöm is, ne foglalja a helyet. Viszont ha egyszer már ingyen letöltöttünk valamit, azt később bármikor újratölthetem, természetesen ismét ingyenesen.

Hogyan uraljuk az App Store-t? – néhány alapvető tipp a Draw Something fejlesztőitől

| kategória: marketing/pr, mobil | téma: , | 1 komment

Az alkalmazásboltok aktuális sztárja a Draw Something (iPhone+iPad, Android). Az alkalmazás napi szinten több százezer dollárt termel a fejlesztő OMGPOP-nak. A cégvezető Dan Porter még a hónap elején mesélte el a Mashable-n annak receptjét, hogy miként is érték el (egy jó ötlet után, ez fontos) az első néhány millió letöltést még azelőtt, hogy a nagy szájtok írni kezdtek volna róluk.

Válaszd a gyengébb kategóriát. Lehet, hogy az alkalmazás több kategóriába is beillik. Válaszd azt, amelyikben kevesebb konkurens van.

Hirdess más alkalmazásokban. A tipplistából talán ez az egyik leginkább érdekes pont. Dan Porter szerint egy app hirdetésére az egyetlen jó hely egy másik app. A módszerhez az egyik legjobb eszköz a 2012 egyik leginnovatívabb cégének választott Tapjoy rendszere, amelyben a felhasználók appon belüli kreditet kapnak, ha megnéznek néhány ajánlatot.

Ne bízz mindent a hirdetésekre. A Draw Something letöltőinek már a kezdetekben is csak 5%-a jött hirdetésekből, a többit már az ezekre a letöltőkre tett jó benyomás hozta. Porter egy tűzgyújtáshoz hasonlítja a folyamatot: a hirdetés csak a gyufa meggyújtásához szükséges szikra, a nagy tűz csak utána jön, kár a folyamatos hirdetgetéstől várni.

Legyen valami viral faktor. Porterék a facebookos ismerőseinkkel való játékot vetették be. Bár lehetőségünk van enélkül is játszani, de azért sokszor, sok helyen belebegtetik a Facebookot.

Tartsd a felhasználókat az alkalmazásban. Alighanem ez az egyik legnehezebben elérhető dolog, hogy a felhasználó ne csak letöltse az appot, hanem aztán használja is azt. Egy játék esetében praktikumról nem lehet szó, így muszáj mással operálni. Ezt nem Porter mondja, hanem más appok alapján én javaslom, hogy érdemes például push értesítésekben meghirdetni időnként akciókat az alkalmazáson belül megvehető extrákra. Így olyan júzert is újra be lehet húzni, aki egy ideje már rá sem nézett az appra.

Figyeld a Twittert. A Twitter egy valós idejű fókuszcsoport, az alkalmazásboltos hozzászólások mellett a Twitterről lehet leghatékonyabban begyűjteni több száz felhasználó véleményét is.

Jóárasított iPhone és iPad appok beszerzése

| kategória: mobil | téma: , | 2 hozzászólás

Az App Store és az Android Market összehasonlítása után jött a kérdés, hogy hol szoktam rátalálni a legjobb iOS alkalmazásokra. Általában napi néhány száz hírt átfutok – szóval első körben leginkább nemzetközi mobilos szájtokról. Aztán Twitteren írta valaki, hogy ő például az AppShoppert használja, én pedig rögtön ki is próbáltam.

A szolgáltatás a webes felülten kívül univerzális (iPhone + iPad) alkalmazással is rendelkezik, és bárhol is használjuk, ugyanazt nyújtja. Alapból népszerűségi sorrendben láthatjuk azokat az alkalmazásokat, melyek ára kedvezően változott: csökkent, akár teljesen le is nullázódott rövidebb-hosszabb időre. Egy-két naponta ránézve sok érdekességet találhatunk jó áron.

A legjobb dolgot azonban regisztráció után kapjuk: az appokat kívánságlistára tehetjük (“Want it”). Az AppShopper pedig beállítástól függően e-mailben vagy a Notification Centerben értesít minket, ha valamelyik kiszemelt alkalmazásunk ára csökken, így sokat spórolhatunk vele. Ráadásul az appshopperes adatlapokon megnézhetjük az ártörténetet is, amelyből kiderül, hogy érdemes-e az aktuálisan csökkentett áron megvásárolni az alkalmazást, vagy várjunk még, mert időnként úgyis ingyenessé is teszik.

App Store vs. Android Market

| kategória: mobil, próba/tipp | téma: , , , | 16 hozzászólás

Most, hogy mindkét alkalmazásboltot használom egy ideje, úgy gondoltam, éppen itt az ideje összegezni a tapasztalatokat. Nem feltétlen a nagy igazságot szeretném letenni az asztalra, csupán azokat az érzeteket, melyeket bennem kiváltott a két appbolt. A poént már az elején lelövöm: mindkettőben sok a jó, de az App Store-t szerintem kényelmesebben, biztonságosabban lehet használni.

Mennyiség. Az App Store hivatalosan is 500 ezer alkalmazás fölött tart, míg az Android Marketről régebbi hivatalos adat van csak, most 3-400 ezer közt járhat. Na, ez az, ami nem számít. Nem számított már akkor sem, amikor az Apple-rajongók még a számra verték a mellüket, és nem számít most sem, amikor az egyre közeledő biztos előzést látva az androidosok szája nyílik meg jobban. Mindkét mennyiség beláthatatlan, emiatt egyik store sem jobb a másiknál.

Minőség. Ez a tényező viszont már számít. Az Android Marketen jóval nagyobb az ingyenes appok aránya, de ez egyben azt is jelenti, hogy több a rossz. Én is sok ingyenes alkalmazást használok, de egyértelműen azt tapasztalom, hogy inkább megéri 2-400 forintot fizetni valamiért (vagy kivárni az ingyenesre akciózós napokat), mint az ingyenes appokban kerülgetni a reklámokat és/vagy bugokat. Nagyon kevés az olyan alkalmazás, amelyik mindenféle leakciózás nélkül ingyenes, mégis odaüt. (Tehát még egyszer: van, csak kevés.)

Biztonság. Na, ez az a pont amelyiknél az App Store mindent visz, még akkor is, ha néha-néha esetleg túlzott is ez a biztonságérzet. Az Android Marketre ellenőrizetlenül kerülnek fel az alkalmazások, utólag pedig leszedik, ha rájönnek, hogy baj van. Ezzel szemben az App Store-nál előzetes a kontroll. Esetemben ez azt jelenti, hogy míg az Android Marketből történő apptelepítéshez biztonsági útmutatót tartok szükségesnek, az App Store-ból való telepítgetést – biztonsági szempontból legalábbis – válogatás nélkül ajánlom. És ez nem csak elméleti dolog, magamon is tapasztalom, hogy sokkal bátrabban próbálom ki az Apple boltjában egy-egy ismeretlen fejlesztő új szoftverét, mint Androidon. Androidosoknak ajánlom majd az Amazon Appstore-t, ha éppen megint elérhető lesz itthonról, ebből a szempontból jobb a nagy Marketnél.

Kompatibilitás. Az Android Market legzavaróbb mondata a “This app is incompatible with all of your devices” – főleg akkor, ha az ember kezében éppen az aktuálisan legnek számító androidos gép, például egy Samsung Galaxy S II van. Az App Store-ban én még nem találkoztam olyan alkalmazással/játékkal, amelyik ne futna az Apple aktuálisan legújabb gépén.

Akciók. Lehet, hogy én nem figyelek eléggé, de úgy látom, hogy iPhone-ra és iPadre jóval többször vannak jóféle leárazások, mint Androidra. Éppen ezért nem is kell mindig egy kiszemelt, de nem sürgős alkalmazást rögtön megvenni, célszerű várni az ünnepibb eseményekre. Ilyen úgyis kb. havonta van: iskolakezdés, Halloween, Black Friday, karácsony, újév, húsvét, nyári szünet kezdete, stb. Ilyenkor akár 80-90%-kal olcsóbban, netán teljesen ingyen is hozzájuthatunk a kiszemelt apphoz.