Olyannyira nem régen hagytam el a Szegedi Tudományegyetem, hogy szinte alig érzem a törést és most az “újra” fílinget. Idén szeptemberben azonban már nem hallgatóként térek vissza, hanem – a júniusi államvizsgák után újra – oktatói szerepben.
Az online újságírás, a tartalomszolgáltatás és egyéb webes területeken próbálom majd elérni, hogy félév végén mindannyian okosabban jöjjünk ki az utolsó óráról, mint ahogy az elsőre bementünk – és eközben még jól is érezzük magunkat. Ennek apropóján érdemes meghallgatni a címadó zenét: SZTE újra!
A Twitter tavaly novemberben könyvelhette el az egymilliárdodik csiripelést, most pedig még november sincs, máris túl vagyunk az ötmilliárdodik twitten. Az #5 000 000 000 csirip, azaz a PENTAGIGATWEET ennyiből áll: Oh Lord – és ahogy a CNET is írja, Robin Sloan nevéhez fűződik, aki 2008. szeptember 3-án kezdte használni a Twittert.
A világ népessége eközben 6 milliárd 800 ezer környékén mozog, úgyhogy a csirippenetráció nemsokára eléri 100 százalékot: mindenkire jut majd egy twitt. (Az itthoni felhasználókat gyűjtő Turulcsirip egyébként 5000 aktív taggal büszkélkedhet.)
Ausztráliában már odáig jutottak, hogy a Twitter használatát újságíróknak tanítják. És persze mindez nem csak a konkrét szolgáltatás sikerét jelzi – inkább a hatását. A Griffith University-n ugyanis nem feltétlen twittelni kell megtanulni, hanem 140 karakterben érdekesen, ütősen megfogalmazni egy információt. Az egyetem egyik oktatója szerint ez a mai webes hírvilágban legalább olyan fontos, mint az esszéírási képesség. Sőt a médiacégeknél is egyre nagyobb szükség van az ilyesmikhez – közösségi webalkalmazásokhoz – értőkre. Azt pedig már csak én teszem hozzá, hogy ahogy külföldön, úgy egyre érezhetőbben itthon is.
A CooSpace nem más, mint bizonyos egyetemek tanulmányi rendszeréhez kapcsolódó kooperációs tér, amely elsősorban az oktatási tevékenységet segíti. Például lehetőség van benne arra, hogy az oktató elhelyezze az előadás anyagát, megoszthassa az arról készült videót, és ezt természetesen mindenki keresztbe-kasul véleményezheti, projekt szintjén együttműködhetnek, stb. Mindezt persze az intézményen, és sokszor csak a kurzust felvevők körén belül.
A CooSpaceXtra ennek kiterjesztett, az összes CooSpace-t használó felsőoktatási intézményt összekapcsoló közösségi színtere. Ez bővült most néhány új funkcióval.
Ismerősök keresése a saját intézmény és más intézmények regisztrált hallgatói között.
Minden felhasználó saját személyes színteret kap, ahol webes fotóalbumokat, fájltárakat, fórumokat hozhat létre, és tetszőlegesen megoszthatja azokat. A személyes színtereken keresztül mindenki bemutatkozhat.
Minden CooSpaceXtra felhasználó lehetőséget kap zárt vagy nyitott közösségi színterek létrehozására, ahol az együttműködés szintje a közösség tagjai között szabályozható (fotóalbumonként, fájltáranként, fórumonként külön-külön is), így a közösségi színtereket valóban közösen lehet továbbépíteni. Ezek a színterekaközös érdeklődési körrel rendelkezők, baráti társaságok számára, illetve rendezvények szervezéséhez adnak egyszerűen használható eszközöket.
A regisztrációt követően 10 GB-nyi webes levelezési lehetőség + 25 GB tárhely áll rendelkezésére az Windows Live szolgáltatásain keresztül.
Tulajdonképpen Facebook-szerű megoldások (személyek, csoportok, oldalak), illetve a Windows Live Hotmail és a Windows SkyDrive szolgáltatásainak egyetemiesített felhasználásáról van szó. Lehet, hogy túl sok innovativitás nincs benne, de higgyük csak el, nagy szintlépésről van szó a magyarországi felsőoktatásban.
Nekem az kifejezetten tetszik, hogy intézmények fölötti dologról van szó, mert nagyon sok helyen ott bukik el mindenféle jóság, amikor az egyetemi informatikusok túl sok beleszólást kapnak a rendszer alakításába-szabályozásába. Ráadásul jól kiütközik rajta a bolognai rendszer egyik (ha nem az egyetlen itthon megvalósított) tulajdonsága, miszerint a hallgatót kezeli egységként, nem pedig az intézményt.
A CooSpaceXtrát jelenleg a Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Budapesti Gazdasági Főiskola és az ELTE Társadalomtudományi Kara használja, de a fejlesztők hírlevele szerint több új intézmény bekapcsolódása is várható a közeljövőben.
(Nem mellesleg a 2009. június 15-én élő regisztrációval rendelkezők között 5 ottalvós Sziget bérletet és 10 napijegyet sorsolnak ki.)
Ahogy az már a címből is gyanús, nem Magyarországról lesz szó. Múlt héten írtam róla, hogy az angol általános iskolások tanulják majd az online kommunikációt, most pedig arról ír a Telegraph, hogy kik lehetnek a potenciális tanárok.
A Birmingham City University 4400 fontért, azaz mintegy 1,5 millió forintnyi összegért kínál master diplomát közösségi média szakon.
A szeptemberben induló képzés felelőse, Jon Hickman azt nyilatkozta, hogy már kapott pozitív visszajelzéseket a leendő diákoktól, de egy Telegraph által megkérdezett BCU-hallgató úgy gondolja, hogy olyan alapvető dolgok lesznek csak a képzésben, amit mindenki könnyű szerrel el tud sajátítani. Erre kissé rácáfolni látszik Hickman: a leendő hallgatók betekintést kapnak majd a marketing, a PR és az újságírás területeibe is. Bővebb kurzusismertetés látható az alábbi videóban. (Vigyázat, 11 és fél perc.)
Én Hickmannel értek egyet: egy ilyen szak – jól megvalósítva – nem csak tudományos tud lenni, de szükségessége egyszerűen megkérdőjelezhetetlen. Természetesen másról szól (és máshogy tudományos), mint egy történelem szak, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy annál jóval életképesebb, és a média aktuális trendjeit figyelve talán piacképesebb diplomát is ad.
Az már más kérdés, hogy mit tekintünk elégnek, és mik azok a készségek, amelyekhez kötjük a bemenetet.
Alapvető CSS-ismeretek, marketing, keresők mögötti algoritmusok, online újságírás – te miket tanítanál egy közösségi média MA képzésben?
Az angol iskolák tanítói dönthetnek úgy, hogy az egész második világháborút kihagyják a tananyagból, a tudatos közösségi webhasználat elsajátítása viszont kötelező lesz a diákoknak. A tervezet nem túl meglepő, tulajdonképpen ebben rejlik az angolszász és a porosz iskolamodell közti különbség. A magyar alsó (!) tagozatnak megfelelő osztályokban az angol diákok külön órákon fogják tanulni az internet használatát, az online kommunikációt, a keresők, a Wikipedia és a Twitter használatát, a blogolást.
Elképzeltem, mi történne, ha itthon akarna valamelyik öngyilkos hajlamú oktatási kormányzat ilyesmit bevezetni. Itthon, ahol a legtöbb informatika/számítástechnika óra annyiból áll, hogy “5 perc MS Word, aztán mindenki netezhet”.
Persze a kellő szakembergárda hiányában még a legjobb szándék esetén is csak jó magyarosan tudnánk megvalósítani a közösségi webes órákat. Nem tudom, hogy magyar vagy ének-zene tanárokat képeznének-e át egy 30 órás kurzus keretében erre a célra. Merthogy a közösségi webes szakemberek számát még a felsőoktatásban is gyorsan (egy, vagy inkább fél kézen) össze lehet számolni, azt már talán hagyjuk is, hogy mennyi közösségi webes tudás csapódhat le a mai magyar tanítóképzésben résztvevő hallgatókon. Azt hiszem, a nullát közelíti – alulról.
Szögezzük le: az alsó tagozatban amúgy sem sok helye van a második világháborúnak. Annál több van (/lenne) viszont a webtudatosságra nevelésnek mint a tudatos médiafogyasztás és -használat egyik legfontosabb elemének.
Szóval lehet károgni, hogy “de nagy hülyeség ez” meg “ezért tart ott a világ, ahol”, de én meg éppen azt gondolom: többek között a lexikonfejűre nevelt, naiv médiafogyasztók tartanak ott, ahol, nem pedig a világ.
Meg lehet próbálni kívülről megtanulni a Wikipédián vagy a Twitteren rejlő összes tudást, de nem biztos, hogy érdemes. És ha mégis sikerülne: ez még mindig csak egy töredéke az (interneten lévő) összes tudásnak.
Olyannyira nem régen hagytam el a Szegedi Tudományegyetem, hogy szinte alig érzem a törést és most az “újra” fílinget. Idén szeptemberben azonban már nem hallgatóként térek vissza, hanem – a júniusi államvizsgák után újra – oktatói szerepben.